Dénes Szilárd írása
Az egy éves kihagyást követő visszatérés során a Divízió I. évek óta meghatározó csapatát, a Szombathely Crusherst láttuk vendégül. Az első pontokat a vendégek tudták feltenni a táblára, egy szépen felépített támadósorozat végén egy rövid futást váltottak 6 pontra. Az extra kísérletet sikerült kivédekeznünk, így az első negyed végén 0-6-tal fordulhattak a csapatok.
A védelmünknek sikerült gyorsan rendet tenni a fejekben, és innentől Máximo González vezényletével a pályán ellentmondást nem tűrően hajtották végre, amit az edzőink kértek, és a Crushers ezután több pontot nem is tudott vinni a meccsen.
A második negyedben szerencsére már a támadósorunk is megvillantotta fogait, és JD Crandall kétszer is a célterületen belül tudta elkapni Fábián Krisztián passzát, ezzel át is vettük a vezetést. Az első touchdown után nem sikerült az extra kísérlet, a második után pedig egészen egyedi eset állt elő: bár a passzkísérletet a szombathelyi védelem kapta el, mégis visszatáncoltak a labdával a saját célterületükre, ahol Tóth Ferdinánd egy sikeres szereléssel safety-t szerzett, ami ez esetben további 1 pontot ért. A félidei pihenőre így 13-6-os vezetéssel mehettünk.
A második félidő nagy részében a védelmek domináltak. A harmadik játékrészben nem esett egy pont sem, és egyre fokozódott a feszültség a levegőben, hiszen továbbra is mindössze egy labdabirtoklásnyi előnyünk volt. A Titans Defense azonban nem tört meg a nyomás alatt, és továbbra is kitartóan állták a sarat, így amikor az utolsó negyed vége felé a nagy visszatérő Burkus „Bubu” Péter touchdown-elkapással jelezte, hogy “öreg” ember nem vén ember, hatalmas kő esett le az egész csapat szívéről, hiszen eldőlni látszott a találkozó.
Innentől kezdve a támadósorunk szépen le tudta pörgetni a maradék perceket, a védelem pedig ki tudta használni az egyre inkább kapkodó vendégek apró hibáit. Sikertelen negyedik kísérletet követően visszakerült a hozzánk a labda, akik így győzelmi térdeléssel zárhatták le a meccset, ami minden támadó kedvenc „játékhívása”. A végeredmény Budapest Titans – Szombathely Crushers 19-6.
Csapatunk nagy skalpot gyűjtött be rögtön az egy éves kihagyást követő első meccsén, azonban mint tudjuk, ez egy maraton, nem sprintverseny. A hétvégén kiélveztük a győzelmet és a megérdemelt pihenést, de a héten már következő ellenfelünkre koncentrálunk, hiszen rengeteg csiszolásra van még szükség, hogy minden úgy működjön, ahogy szeretnénk, és azon fogunk dolgozni, hogy még sok-sok hasonlóan pozitív beszámolóval szolgálhassunk az idény további részében is.
Sok sikert kívánunk a Szombathely Crushersnek a szezon hátralévő részében, a csapatok sérültjeinek pedig gyors felépülést és mihamarabbi visszatérést!
1-2-3 TITÁNOK, 1-2-3 GYŐZELEM!
Meccsvideó: https://youtu.be/lKS3UX25q_c
Budapest Titans – Szombathely Crushers 19-6 (0-6, 13-0, 0-0, 6-0)
Pontszerzők: Fábián Krisztián 3 passzolt TD, JD Crandall 2 elkapott TD, Burkus Péter 1 elkapott TD, Tóth Ferdinánd 1 XP (safety)