Mint arról korábban beszámoltunk, idén a Divízió II-ben is érdekelt a Titans – csak éppen nem ezen a néven: a jászberényiekkel és a Viharsarki Vitézekkel karöltve, Wolverines néven indítottunk csapatot.
Csütörtökön pedig kiderült, hogyan néz majd ki a 2022-es tavaszi szezonunk, amely során négy alapszakaszmeccset játszunk biztosan.
Nem fogunk hazudni: láttunk már egyszerűbb sorsolást…

Miskolcon a 2021-es évben összeállt a két városi csapat, így a Miskolc Renegades American Football Club a HFL-ben mérhetetlenül rutinos Miskolc Steelers-játékosoktól leshették el az amerikai futball hogyanját, most pedig újfent saját néven indulnak a harmadosztályban, amelyben már azelőtt is folyamatosan az élcsapatok közé tartoztak. Ellenük kezdjük meg a menetelést 04.03-án, idegenben.

A Levelek Spartans AFC tavaly mutatkozott be a Divízió II-ben, és tehetséges, HFL-t is megjárt irányítójának köszönhetően egyből kimagaslóan teljesített. Ellenük folytatódik az idényünk 04.16-án.

Ezután sem lélegezhetünk fel igazán, hiszen a tavaly még Divízió I-es Eger Heroes ellen lépünk pályára (bár minden meccsén kikapott, igazából kis szerencsével a 0–5 helyett könnyedén zárhatott volna 3–2-vel is…), a mi pályaválasztásunkkal Alattyánon, 05.22-én.

A Dabas Sparks Amerikai Futball Club ellen zárjuk az alapszakaszt 06.05-én, amely az elmúlt idényt szintén még a másodosztályban töltötte.

Talán nem túlzó kijelenteni, a legerősebb négyessel sorsoltak össze bennünket, de mi egyet megígérhetünk: a végső sípszóig mindent megteszünk, hogy győztesként hagyjuk el a pályát!

1-2-3 WOLVERINES! 💪

1-2-3 GYŐZELEM! 🏆